HIRDETÉS

Oktatás

Rommagyar gumiszoba. Ei cu ei, noi cu voi.

Oktatás

HozzászólásSzerző: aambrus » 2009.11.16. 15:00

Jó pár éve már annak, hogy a megyei oktatás sorsa magyar kezekbe került és így jogosan hitte azt tanár, szülő és gyerek egyaránt, hogy legalább ebben az ágazatban valóban rajtunk áll iskoláink megszervezése, mi dönthetjük el, hogy mi jó nekünk.

Hivatalba iktatása elején Kerestély Irma főtanfelügyelőnek sikerült is azt az illuziót keltenie, hogy megfelel az elvárásoknak és hogy irányítása alatt a magyar iskolák sorsa a megfelelő vágányra kerül. Utóbb kiderült, hogy sínen vagyunk mint József Attila.

Egyik lelgelső intézkedése az volt anno domini, hogy az akkori szakemberek mellé felvett pár embert – elég talán megemlíteni Ferencz Csabát és Nemes Júliát, akiknek a segítségével aztán a kezére bízott intézményt arra kormányozta, amerre belátása és a hatalmon levő támogatói kénye-kedve óhajtotta.

Manapság már a Megyei Tanfelügylőség tevékenysége távol áll attól, aminek lennie kellene. A nemtörődömség vagy inkább a személyes érdekek és a következetesség hiánya még a számunkra kedvező rendeletek alkalmazásában is oda vezetett, hogy a megyei oktatás szintje egyre lejjebb csúszott.

A fiatal tanároknak sokszor az orrukra csapódik a tanfelügyelőség ajtaja. Ahelyett, hogy a tapasztalatok átadását szorgalmaznák, hogy legalább a szakmai elégtételük meglegyen, ha már az anyagi ellenszolgáltatás csak várat magára, véget nem érő tesztek, vizsgák és fölösleges birokratikus intézkedések nehezítik meg a frissen végzett pedagógusok dolgát.

Esetenként a tanfelügylőség engedélyével és bátorítására diákok tömegei támogatnak bizonyos politikai színezetű demonstrációkat, amelyeknek az anyagi hátterét – szállítás az iskolai kisbuszokkal – és a tanárok „hazafias” túlóráit szintén a főtanfelügyelő tudtával és beleegyezésével intézik el.

A kézdivásárhelyi Mezőgazdasgi Iskola tanulói minden évben elmennek mezőgazdasági gyakorlatra az anyaországi Ménesbirtokra – a főtanfelügyelő tudtával – és a munkájuk után kapott javadalmazások egy része minden évben – szintén a főtanfelügyelő tudtával – befolyik a Dezső Vencel igazgató úr személyes bankszámlájára...

Hídvégen sem jobb a helyzet, ott Lőrincz Blanka az igazgató, aki mindamellett hogy ebek harmincdjára hagyta az iskolát még az egyenruhákra szánt összeget, úgy 15.000 lejt csúsztatott félre saját céljaira.

Szintén Hídvégen az iskola egy része visszakerült jogos tulajdonosához, minek következtében építeni kellene egy új szárnyat, amelyre már a pénz is megérkezett de az építés megkezdése még mindig várat magára. Vannak rosszindulatú emberek, akik szerint az építkezés a főtanfelügyelő holdudvarához tartozó vállalkozók számláján keresendő ... az épület maga szintén a hold udvarán...

Hogy a támogatói igényét kielégítse, a főtanfelügyelő asszony a Csipike óvodát készül kitelepíteni egy Oltmező utcai helyre. Kérdezte-e valaki, hogy a szülők, akik reggelente beviszik a gyerekeket, mit szólnak ehhez? Kinek lesz könnyebb?

Voltak és vannak pedagógusok, akik időben szót emeltek a főtanfelügyelő visszaélései ellen. Ennek az lett az eredménye, hogy a szókimondó embereket vagy eltávolították vagy pedig „megfelelő” katedraelosztást kaptak.

Nem is olyan rég, miután vitába keveredett főnökével, Ambrus Ágnes, a volt magyar szaktanfelügyelő lett félreállítva – hivatalos álláspont szerint lemondott tisztségéről – igaz viszont az is, hogy ezt megelőzően elvállalta a Székely Újság főszerkesztői tisztét, és így konkurenciát jelentett a Tamás Sándor ellenőrzése alatt álló Székely Hírmondónak.

Mindezek után ne feledjünk el még egy apróságot a közelmúltból: amikor mindenhonnan repültek a magyar igazgatók egyedül Kerestély Irma maradt nyeregben.

A.A.
aambrus
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2009.11.16. 14:57

Vissza: K Ö Z É L E T

cron